KOMMUNIKÁCIÓS GYORSTALPALÓ I.

Az egyik kedvenc vesszőparipám az erőszakmentes kommunikáció (EMK)*, de azt tapasztalom, hogy egyrészt sok a félreértés ezzel kapcsolatban, másrészt pedig néhány sikertelen próbálkozás után felhagynak vele. Nem csodálom. Ugyanis a módszer elnevezése igencsak megtévesztő. Találóbb lenne az érzelmi intelligencia fejlesztés, vagy az empátia használata az életben megnevezés.

Mikor először találkoztam a módszerrel, azonnal nekiálltam alkalmazni, aztán csodálkoztam, hogy legyintenek, és azt mondják, hogy hagyd már ezt a hülye könyvszagú klisét. Mert azt elfelejtették mondani a tréningen (vagy csak simán hárítottam a témát), hogy az erőszakmentes kommunikáció az érzelmi intelligencia felsőfoka, és előtte még jó sok lépcsőfokot meg kell mászni, hacsak nem az anyatejjel magunkba szívva, a meleg családi körben már megtanultuk megfigyelni magunkat, az érzéseinket, no és persze mindezt szabadon kifejezni és megélni (!). Utána másokra vonatkoztatva is megtapasztalni, és nem azonosulni azzal, amit mondanak rólunk. És, ha már mindez zsigerből megy, utána nekiállhatunk kommunikálni is ilyen módon. Addig viszont jó, ha sokáig magunkkal, magunkban zongorázzuk le az egészet.

Ugyanis az erőszakmentes kommunikációnak az egyik óriási adománya, hogy önmagunkkal szemben megtanulunk empatikusak lenni, és megtanuljuk azt, hogy miért is fontos folyamatosan tisztában lenni azzal, hogy az érzelmek forgataga mit művel a testünkben-lelkünkben. A másik óriási adománya ezzel párhuzamosan, hogy megtanít szeretni magunkat, megtanít kiállni magunkért és azért a sok-sok vágyott dologért, ami a szívünkben él. Persze csak ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és van annyi bátorságunk, hogy ne csak fejben, hanem a való világban is lépjünk.

Ez az alap. Ez adja meg a kezdő töltetet, hogy aztán képesek legyünk felismerni, hogy a szembenálló emberben éppen úgy érzelmi tornádó dúl amikor kifakad, és nem azért, mert utál, hanem azért, mert valami borzasztóan hiányzik neki. Ha itt tartasz már, akkor elmondhatod, hogy empatikus vagy. Átfordítani pedig akkor tudod a konfliktust, ha észnél vagy, és nem szippant be a dráma.

És most egy ici-pici elmélet – az alaplépések:

  1. megfigyelés (a helyzetet, ítélkezés nélkül)
  2. érzés (ami bennem van)
  3. szükséglet (amit szeretnék ahelyett ami épp most zajlik körülöttem)
  4. kérés (gyakorlati lépés felvázolása a változásért)

És ezzel most be is fejezzük. :) Mert nem az a fontos, hogy folyamatosan észben tartsd, hogy mikor mit „kell” csinálni, hogy megfelelő módon tudj kommunikálni.

Ha gyakorolni akarsz, akkor kezdd a második lépéssel, ami összemosódik az elsővel, de önmagadban. Folyamatosan figyeld, hogy éppen mi játszódik le benned. Mi az amit érzel? Azon túl, hogy szorít a gyomrod, szúr a szíved, vagy épp a vállad akar leszakadni. Szerencsére a magyar nyelv igencsak változatosan tudja leírni az érzések szivárványos tárházát.

Hogy ez miért fontos? Mert észre fogod venni, hogy bizonyos helyzetek mindig ugyanazt az érzést váltják ki és megtanulhatod átírni magadban (haladóknak). Amikor valami nagyon nem jó és még észre is veszed, akkor akár el is döntheted, hogy most másként fogod érezni magad. Mégpedig jól. Ja, hogy a gondolataid újra vissza terelnek a rossz érzéshez? Ki az aki gondol? És ki az, akinek hatalmában áll ezt is megváltoztatni?

Fogd fel úgy az egészet, mint egy izgalmas játék. Különben merő görcs leszel, annak meg semmi értelme.